Természeti kincseinkről


Ha kiváncsi vagy az itt élő állatokra , illetve növényekre , akkor klikkelj a megfelelő képre .
itt élő növényekitt élő kígyók és siklókitt élő lepkékitt élő madarakitt élő bogarak és rovarokitt élő halak és más vízben élő állatokitt élő hüllőkitt élő kis és nagy állatok

A Ráckevei (Soroksári)- Duna-ág története

A Ráckevei (Soroksári)- Duna-ág egészen a XIX.század végéig egy szabályozatlan mellékága volt a Dunának. Vizének magassága a nagy folyó magasságával együtt változott, így amikor a Dunán árhullám vonult le a Ráckevei (Soroksári)- Duna-ág partjának területeit is víz borította el. A partvidék mezőgazdaságát így alapvetően meghatározta a vízjárás szeszélye, ami miatt inkább ősi eredetű keményfa ligeterdők, mocsarak, hókonyok, lápos öblök és mocsárrétek voltak megtalálhatók a part mentén. Ezek az élőhelyek, a maguk természetes módján, ám már akkor is fogyó kiterjedésben, rendkívül kedvező életfeltételeket biztosítottak a növény- és állatvilágnak.

A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szabályozásának története egészen az 1838-as nagy pesti árvízig nyúlik vissza. Ekkor a mellékág északi nyílásánál, a budafoki zátonyoknál a zajló jég összetorlódott, emiatt árasztotta el a víz Pestet. A folyószabályozás igénye a vész után csak megerősödött, de egészen az 1870-es évekig kellett várnia arra, hogy beavatkozás történjen: ekkor a mai Gubacsi-híd környékén a mellékág medrét egy kereszttöltéssel elzárták. Az elzárástól északra alakították ki a Nagyvásártelepet, melynek kikövezett partfala máig bizonyítja, mekkora hajóforgalom volt itt a vásártelep mellett az 1800-as évek végén. A főmedren is alakítottak, így a teljes árvízi víztömeg azon folyt le, megkímélve Pest és Buda alacsonyabb fekvésű részeit.

A mellékág északi elzárása nem bizonyult elegendő védelemnek az évről évre többször ismétlődő áradások (tavaszi hóolvadás, nyár eleji zöldár) ellen, mert a Ráckevei (Sorksári)-Duna-ág déli végéről a megáradt folyó visszaduzzasztó hatása érvényesült és folytatódtak a part menti területek időszakos elöntései. A parti területek árvízmentesítését végül is úgy biztosították, hogy 1910-26 között megépült a Kvassay-zsilip az ág északi csúcsán, míg 1926-28 között Tass mellett a mellékágat délről lezáró zsilip. Ezek a tápvíz bejuttatását és kivezetését voltak hivatottak megoldani.

A mellékág így egy szabályozott vízgazdálkodású, kontrollált folyószakasz lett, amely ettől kezdve sokkal barátságosabb arcát mutatta az itt élők felé, mint annak előtte, amikor időszakos kiöntéseivel riogatott. Ez az elszakadás a főágtól azonban részben gazdagító, részben rontó folyamatokat indított be a mellékág környékén, amelyeknek összecsengéseképpen látjuk mai arcát a Ráckevei-mellékágnak.

Mennyiben javította a környék arculatát a folyószabályozás? A közel állandó vízszint lehetővé tette azt, hogy stabil partvonal alakuljon ki a mellékág környékén, a települések egyes részeit így nem veszélyeztette többé az árvíz. Később, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben ez a biztonság tette lehetővé, hogy a kistelepülések környékén kialakuljon az a hétvégi nyaraló- és pihenőházas övezet, amely mára Pest megye egyik legfontosabb, kiemelt üdülőkörzetévé vált a Dunakanyar mellett. A lassan áramló vízben kialakultak az úszólápok, amelyek minden negatív behatás ellenére napjainkban is élnek és virulnak, hasznos vízminőség-védelmi funkciót látnak el és európai mércével jelentős természeti értékei a területnek. A megregulázott partok mentén gyümölcsösök, zöldségtermesztő gazdaságok és szántóföldi táblák születtek, amelyek hosszú éveken át kitűnő és jó termést biztosítottak gazdáiknak.

Mennyiben rontotta a környék arculatát a folyószabályozás? A biztonságért meg kellett fizetni azt az árat, hogy az addig a folyó szeszélye miatt viruló vizes élőhelyek kiterjedése zsugorodott, a növény- és állatvilág szegényedett, a táj képe átalakult. Ugyanakkor mind a mai napig maradtak olyan értékes területek, amelyek megfelelő kezeléssel fenntarthatók az utókor számára, és biztosítják a biológiai sokféleség megmaradását a Ráckevei-mellékág mentén. Napjainkban országos jelentőségű növény- és állatritkaságok élnek vagy bukkannak fel a partok mentén, amelyek megmutatják, hogy az ember és a természet között az ember odafigyelő magatartása mellett igenis megvalósítható a békés egymás mellett élés gyakorlata.

Úszólápok

A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág kiemelkedő jelentőségű természeti értéke a vízfelületének északi részén található úszóláp-együttes, amely kiterjedése alapján Európában a második legnagyobb úszólápos terület a franciaországi Rhone-delta úszólápja után.

Sok úszólápot találni a szigetszentmiklósi partszakaszon is. Van olyan része ezeknek, amely változtatja helyzetét és hol közelebb, hol távolabb van a parttól. Az úszólápok speciális növénytársulások, vízfelületen úszó szárazulatok. A láp növényzetét nagyrészt nád, sás, gyékény alkotja, amely növényeknek fejlett, erős, jól sarjadó és rhizómákat növesztő gyökérzete van. Ez a gyökérrendszer az évről évre termelődő és elszáradó növényi részeket megköti és behálózza, egy vízben lebegő, vastag, korhadó növénytakarót hozva létre. Ilyen módon a vízben lebegő szerves és ásványi eredetű tápanyagokat előbb növényi anyagokká, majd lebegő, korhadó, lassan érő úszóláp-talajjá, lebegő tőzeggé alakítja a növényzet, és hosszú időre kivonja a tápanyag-körforgásból. A lebegő növényszőnyeg egészen nagy darabja is megváltoztathatja helyzetét a víz áralmlási viszonyainak módosulása miatt.

Mivel az úszólápok növényzete képes megkötni a vízben oldott tápanyagokat, víztisztító szerepe is jelentős. Amennyiben azonban túl sok szennyező anyag és lebegő, ülepedő hordalék és iszap kerül a vízbe, fennáll a veszélye annak, hogy az úszólápok gyökérzete a meder aljához rögzül, és az iszapba, majd a mederfenék kavicsos anyagához rögzülve végleg lehorgonyozza az úszó növénytakarót. Ilyenkor az úszólápot jellemző természetes folyamatok módosulnak, a rögzült növénytömegben különböző rothadási folyamatok indulhatnak el. A kavicszátony belső felén részben még úszó, részben azonban már lehorgonyzott, mederfenékhez rögzülő úszólápdarabok találhatók. Ezeknek gyökérzete vastag iszaprétegbe ágyazódik, a nádasban látható csónakázó utakban a vízmélység nem több fél méternél.

Az eredeti úszólápok növényzetének nagyobb részét elsősorban nád alkotja. Amennyiben az úszóláp lehorgonyoz a mederhez és feliszapolódása is elkezdődik, csökken a vízborítás mélysége. Ilyenkor előtör a gyékény, és hosszabb idő alatt fokozatosan háttérbe szorítja a nádat.

A feltöltődés előrehaladottabb fázisában lévő, iszaposabb területeken már zsombékosok is láthatók, amelyek szilárdabb talajt sejtetnek, mint a nádasok, de ez nincs így. A zsombékok között mély, rothadó iszapréteg található, csak becsülhető mélységgel, amely nem bírna megtartani egy embert, azonban a nádi élőlényeknek, fiókáikat itt nevelő fészkelő madaraknak pont ezért nyújt biztonságos élőhelyet.


Sorry, your browser doesn't support Java(tm).

néhány nyári pillanatkép