Magyar pénztörténeti áttekintés

klikkelj ide és nézd meg
www.szabotibor.hu


Ahol engem látsz ott klikkelj rám és nézd meg a témához kapcsolódó képeket



A magyar pénzverés kezdetét Szent István király uralkodásától számíthatjuk.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
Szent István pénzei 997-1038

Bajor mintára történt a verés: a 408 grammos fontból 510 obulus (féldénár) került ki.
Több kérdés még tisztázásra vár, így például az, hogy melyik verdét jelenti a REGIA CIVITAS felirat?
Székesfehárvárt vagy Esztergomot?
Vagy az, hogy ki verette a nagyharsányi leletben előkerült LANCEA REGIS feliratú pénzeket?
Szent István vagy Péter?


klikkelj ide és nézd meg
(Orseolo) Péter pénzei 1038-1041 majd 1044-1046


Az I. Istvánt követő királyok is a jól bevált és már sok országban utánzott nagyalakú pénzformát használták. A hátlapon a PANNONIA felirat is megjelent. I. András dénárja korai ötvösségünk magas szakmai színvonalával, szép és arányos szerkesztésmódjával és betűivel tűnik ki. A magyar ötvösök magas szintű technikát hoztak magukkal műhelyeikből, ahol a tarsolylemezeken, ruhadíszeken, csatokon, nyeregborítókon a pogány vallás motívumait és magyaros díszítő ornamentikát alkalmaztak. Salamon pénzeire jellemző a sokszor csaknem teljes emberalak /király / ábrázolás, valamint a méret és a felirati mód változása. Az akkori kölni dénárokhoz hasonlóan a PANNONIA feliratnál vízszintes az írásvezetés. Az ő pénzein már jól megfigyelhető a magyar pénzérmék egy sajátossága: az, hogy a hátlapi bélyeg kisebb az előlapnál. Ez a megoldás a verőtőből való kiemelést könnyítette meg, és egyben megkülönböztette a magyar dénárokat a többi európai verettől. A pénzverdék ellenőrző jegyeket, sziglákat alkalmaztak, valószínűleg a pénzverő munkások és egy-egy öntésből származó pénzek azonosítására. Egyszerű poncokkal /pont, háromszög / egy vagy több sziglát helyeztek el a pénzen. Először I. András érméin bukkannak fel, majd Salamonnál folytatódnak.

klikkelj ide és nézd meg
Aba Sámuel pénzei 1041-1044


Megjelennek a sziglák, ezek az apró kis jelek a pénzeken, amelyek a pénzveréssel kapcsolatos ellenőrzőjegyek szerepét töltötték be. I. András pénzein már megfigyelhetők.

klikkelj ide és nézd meg
I. András pénzei 1046-1060


klikkelj ide és nézd meg
I. Béla pénzei 1061-1063


A király arcképét - sematikus királyfejként - Salamon pénzein látjuk először.

klikkelj ide és nézd meg
I. Salamon pénzei 1063-1074


klikkelj ide és nézd meg
I. Géza pénzei 1074-1077


I. László a dénárverésben a pénzlábváltozást rendelt el. Az új pénzláb szerint 1 font = 470 dénár, azaz javult a pénz minősége.

klikkelj ide és nézd meg
I.(Szent) László pénzei 1077-1095


klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
I.(Könyves) Kálmán pénzei 1095-1116


klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
II.(Vak) Béla pénzei 1131-1141


A XII. században, "összezsugorodnak" a pénzek: átmérőjük egyre csökken, s II. Géza pénzei a világ legkisebb érméi közé tartoznak.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
II. Géza pénzei 1142-1162


klikkelj ide és nézd meg
III. István pénzei 1162-1172


III. Béla brakteátákat (egylapú vereteket) készíttetett. Az ő pénzein találjuk először a kettős keresz- tet a címerben. III. Béla korából valók a bizánci típusú és kufikus írásra emlékeztető feliratú rézpénzek, az Árpád-ház egyetlen rézpénzfajtája. A pénzláb eddigi alapjául szolgáló fontot a magyar márka váltja fel. Súlya 233,3533 g.

klikkelj ide és nézd meg
III. Béla pénzei 1172-1196


klikkelj ide és nézd meg
Bracteata XII-XIV század


klikkelj ide és nézd meg
I. Imre pénzei 1196-1204


A XIII-XIV. században friesachi dénárok áramlottak be az országba. A magyar veretek is kezdték bizonyos mértékig ezeket a dénárokat utánozni. II. Endre a saját pénzeit is friesachiaknak nevezte.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
II. András pénzei 1205-1235


IV. Béla és utódai alatt a pénzeket a díszítőelemként megjelent a liliom. Az országot a bécsi fillérek tömege árasztotta el.

klikkelj ide és nézd meg
IV. Béla pénzei 1235-1270


klikkelj ide és nézd meg
V. István pénzei 1270-1272


IV. László nem veretett obulusokat. Az ő idejében a magyar márka helyére a budai márka lépett. Ennek súlya 245,5378 g.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
IV.(Kun) László pénzei 1272-1290


III. Endre pénzein az oroszlán képe a velencei Szent Márkszékesegyház oroszlánját jelképezi. Az Árpád-házi pénzverés csak dénárokat és az ezek felét jelentő obulusokat készített. A kor pénzeinek sokféleségét a kötelező évi pénzcsere s az ezzel járó új veretek kibocsátásának sokfélesége adja.

klikkelj ide és nézd meg
III. András pénzei 1290-1301


klikkelj ide és nézd meg
Károly Róbert pénzei 1307-1342

1323. január 1-i rendeletével Károly Róbert a pénzverés nagy reformját kezdte meg.
Elrendelte az ún. királyi báni dénárok verését, nyolcadrészig égetett ezüstből.
1325-ben kezdték meg firenzei mintára az aranyforintok verését. Az első magyar aranyforint színsúlya 3,52 g volt.
1329-ben cseh mintára ezüstgarasokat veretett Károly Róbert, mert a gyakorlatban kettős valuta volt érvényben. Az akkori pénzláb a következő volt: 1 márka hatodrészig égetett ezüst = 12 garas; 1 aranyforint = 16 garas. Egy márka 666 ezrelékes finomságú - kb. 10 latos - ezüstből 560 dénárt vertek, amelyeken a király képét és címerét ábrázolták.
1338-tól visszatértek az aranyvalutára, és állandó étékű királyi pénzt(moneta regis) vertek harmadrészig égetett ezüstből. Ekkor a pénzláb: 1 márka = 480 dénár = 960 obulus.


klikkelj ide és nézd meg
I. (Nagy) Lajos 1342-1382

1343-ban Nagy Lajos új pénzt veretett, de később visszatért az állandó forgalmi pénz használatához. Aranypénzein Szent László alakja jelent meg, és ezzel kialakult a magyar aranyak jellegzetes típusa. A dénárokon szerencsefej képe jelzi a kamarabérlő - Szerecsen Jakab - nevét (ún. "beszélő címer"). A garasok verése ezután egészen Mátyás koráig szünetelt.


Mária királynő koronás dénárokat veretett.

klikkelj ide és nézd meg
Mária királynő pénzei 1382-1387


Zsigmond pénzein megjelent a négyelt címer. Bevezette a kvarting vagy vierling (fitying) nevű kispénzt, amelyből 4000 db tett ki 1 budai márkányi 2 lato ezüstöt (kb. 125 ezrelék finomság).

klikkelj ide és nézd meg
Zsigmond pénzei 1387-1437


Az aranyforint pénzlába változatlan maradt, de az ezüstnél gyakran tapasztalhatók ingadozások.
I. Ulászló korában 1 márka súlyban csak kb. negyedrészniy volt az ezüst, a többi réz.


V. László elrendelte, hogy 1 márka ezüstöt 1 márka rézzel elegyítsenek, és ebből az ötvözetből 1300 dénárt veretett. Ő veretett első ízben többszörös súlyban aranyforintokat.

klikkelj ide és nézd meg
V. László pénzei 1453-1457


Mátyás ezüstpénzei 1467-ig szintén csak negyedrész ezüstöt tartalmaztak; ekkor rendelte el, hogy az ezüstpénzeket a Zsigmond-féle ezüstök mintájára kell veretni. Madonnás típusú dénárait Mária Teréziáig verették uralkodóink, s hasonlóképpen garasainak típusa is megmaradt a Habsburgok trónra jutásáig. A pénzek köriratának betűtípusa is változott: elhagyták a korábbi "barátírást", és reneszánsz formára tértek át. A dénárok pénzlába 1464 óta: 1 márka 8 latos (500 ezrelékes finomságú) ezüstből 416 darab dénárt vertek.

klikkelj ide és nézd meg
I. Mátyás pénzei 1458-1490


II. Ulászló uralkodása idején jelentek meg az első tallér formájú nagy ezüstpénzek, a guldinerek, de inkább csak kísérleti jelleggel (1499).

klikkelj ide és nézd meg
II. Ulászló pénzei 1490-1516


II. Lajos bevezette a nova monetát; 1 márka 4 latos ezüstből (250 ezrelék finomságú) 500 darabot vertek. A nova moneta nem lett népszerű; rosszabb anyaga miatt kényszerárfolyamon kellett tartani. Ezért 1525 nyarán megint a régi pénzláb szerint kezdtek dénárokat veretni.

klikkelj ide és nézd meg
II. Lajos pénzei 1516-1526


A mohácsi csatavesztés után 1540-ig két királya volt Magyarországnak; Szapolyai János és I. Ferdinánd egyidejűleg veretett pénzt.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
Szapolyai János pénzei 1526-1540

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
I. Ferdinánd pénzei 1526-1564


A XVI. századot a pénzhamisítás nagyarányú elterjedése jellemzi.

Mielőtt továbbmennénk, beszélnünk kell röviden a szlavón dénárokról. Szlavóniát mindig magyar királyi herceg (dux) kormányozta, és a pénzverés is az ő nevével történt. II. Endre szlavóniai hercegsége idejében kezdődik, és az ekkori szlavón vereteket a királyi pénzektől két szembenéző koronás fej, felettük félhold és csillag, valamint a tipológia különbözteti meg. 1196-1255 között 38 alkalommal bocsátottak ki báni pénzt.

A pénzláb 1211 előtt = 1 márka = 200 dénár; 1211 után 1 márka = 400 dénár. A XII. században a báni kamara jövedelme, amely eddig a királyé volt, később a báné lett. A pénzverde Zágrábban működött. A pénzverés alapja a magyar márka volt (= 233,353 g), célja pedig a friesachi pénzek kiszorítása a forgalomból. A báni dénárok jobb ezüstből készültek, mint a királyi pénzek. A forgalomban 1 báni dénár 2 királyi dénárt ért. A pénzláb IV. Béla és V. István alatt: 1 márka ezüst = 240 dénár; IV. László idejében 1 márka (875 ezrelék finomságú) ezüst = 280 dénár. Nagy Lajos idejében ismét könnyebb pénzlábat vezettek be. A báni pénzverés megszűnése Mária királynő idejére tehető, minden valószínűség szerint 1384-re, amikor a királynő elrendelte, hogy a zágrábi verdében királyi pénzeket kell verni. A szlavón dénárok éremképe lényegében végig azonos maradt. Az előlapon két csillag között szaladó menéyt képe, a hátlapon kettős kereszt, alsó részén két szembenéző koronás férifej, felső részén csillag és félhold. A kettős alsó ágán a pénzverető hercegek, bánok illetve a pénzverdék jegyei láthatók.

Magyarország pénztörténete a Habsburgok korával folytatódik. A Habsbur-uralom alá került ország pénzverését 1548 után az alsó- ausztriai kamara ellenőrizte. Az aranyforintokat a régi finomságban verték: 1 márka 23 karát 9 gren finomságú (990 ezrelékes) aranyból 69 darabot. A dénárok pénzlába: 1 márka 8 latos (500 ezrelék finomságú) ezüstből 436 darabot vertek. A tallérverés 1553-ban indult meg, pénzlába 1552-1581 között: 1 budai márka (894,5 ezrelék finomságú) ezüstből 8 8/17 darab tellért vertek, amelyeknek nyers súlya 28,820 g, színsúlya 25,780 g volt. Ritkák az első, ún. "angyalos" tallérok, valamint a 60 kr-os pénzláb szerint vert tallérok is. Készült fél- és negyedtallér is, valamint 8 és 4 dénáros garas és obulus. A dénárok finomsága állandó csökkenést mutat. A garas értéke 1625-től 5 dénár lett.


klikkelj ide és nézd meg
Miksa pénzei 1564-1576


klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
Rudolf pénzei 1576-1608


klikkelj ide és nézd meg
II. Mátyás pénzei 1608-1619


Az osztrák tartományi veretektől való megkülönböztetés a magyar pénzeken: a magyar címer, a Patrona Hungariae képe és a verde- jegyek (K-B, N-B stb.) voltak. II. Rudolf híres éremvésnökének, Abondiónak verőtöveivel igen szép tallérok készültek. II. és III. Ferdinánd uralkodása alatt gyakori volt a többszörös tallérok verése is. A pénzek többsége a körmöcbányai verdében készült, de működtek a nagybányai, pozsonyi és a kassai verdék is. A tallérokat a birodalmi pénzláb szerint, az aranyforintokat és a déná- rokat a régi magyar pénzrendszer folytatásaként verték. III. Ferdinánd dénár értékű garasokat veretett;


1659-ben jelent meg a 15,majd a 6 krajcáros. 1695 után találkozunk a poltúrával, 3 dénár értékben. 1695-17O5 között verték a duariusokat, 2 dénár értékben mint különleges magyar pénzt. A dénárok finomsága 3 latra (187 ezrelékes finomság) csökkent.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
I. Lipót pénzei 1657-1705


17O2-1711 között II. Rákóczi Ferenc veretett pénzt a kuruc felkelés számára Erdélyben és az elfoglalt felvidéki bányavárosokban. Készíttetett aranyakat, ezüst forintosokat ( fél tallér), 2O és 1O poltúrás, valamint poltúrás rézpénzt. Ezüstveretek is készültek az utóbbi névértékekből. A rézpénzeket később Máriás ellenjegyekkel (kontramárkával) látták el.

klikkelj ide és nézd meg
II. Rákóczi Ferenc pénzei 1703-1711


A budai márka használata 1727-ben megszűnt, helyét a bécsi márka foglalta el: 1 bécsi márka = 28O,796 g. A 3O krajcárosok - azaz negyed tallér - verése 1739-ben kezdődött. Ausztria és Bajorország 1753. szeptember 21-én pénzverési egyezményt (Münzkonvention)kötött, amely 1754-ben lépett életbe, s ezután a magyar pénzeket is a 24 forintos konvenciós pénzláb szerint verték. Az egyezmény - rövid megszakítással - 1857-ig volt érvényben. Megjelentek a 17 és a 6 krajcáros billon pénzek is. a leggyakoribb ezüst váltópénz a 2O krajcáros volt. Az 1 és 1/2 krajcáros rézpénzek veretését az 176O. október 27-i császári pátens rendelt el. Mária Terézia veretett utoljára dénárokat: ezüstdénárt 176O-ban, rézdénárt 1766-ban.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
Mária Terézia pénzei 1740-1780


klikkelj ide és nézd meg
Lotharingiai Ferenc pénze 1762


klikkelj ide és nézd meg
II. József pénzei 1780-1790


1786-ban megszüntették a 99O ezrelékes finomságú magyar aranyforintok verését Körmöcbányán: helyettük 23 karát 8 gren finomságú aranyból császári aranyakat kezdtek verni. 1 forint = 24 krajcár értékű bécsi valuta lépett életbe 18O2-ben, és csak 1816-ban tértek vissza a konvenciós pénzlábra (1 forint = 6O krajcár). 1795. április 2O-án rendelték el a 12 és 6 krajcáros rézpénzek verését,és 1816-ig a rézpénzek különböző fajai voltak forgalomban. 1816-ban új, negyed-, fél- és egykrajcáros rézpénzeket vertek.

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
I. Ferenc pénzei 1792-1835


klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg

klikkelj ide és nézd meg
A Szabadságharc pénzei 1848-1849


Ezek 1856-ban Bécsben pénzügyi kongresszust tartottak. A tárgyalások eredményeként 1875-től kezdődően az ún. " Vereinsmünze"-ket (tallérokat) verték, ezüst és réz váltópénzekkel együtt. Aranypénzt csak kereskedelmi pénz céljára vertek (ún. "aranykorona"). Az 1867. évi XVI. tc. szerint a magyar pénz egyenlő az osztrákkal, de a magyar verdékben az 1868. évi VII. tc. értelmében a dukátokat 986,5 ezrelékes finomságú aranyból verték. Az 187O. március 9-i törvény szerint megkezdték új, 8 forint = 2O frank és 4 forint = 1O frank névértékű aranypénzek verését. 1892. augusztus 2-án áttértek az aranyvalutára; 1 kg arany = 328O korona, 1 korona = 1OO fillér; 1 és 2 filléres bronz-, 1O és 2O filléres nikkel, 1, 2 és 5 koronás ezüst-, 1O, 2O és 1OO koronás aranypénzeket vertek, és ezek voltak forgalomban. Az első világháborúban - mivel a bronzra és a nikkelre a hadiiparnak volt szüksége - acél 2, 1O és 2O filléresek készültek Körmöcbányán.

1918. október 28-3O-án a kormány utasítására a körmöcbányai pénzverde gépeinek és berendezésének egy részét leszerelték és Budapestre szállították a csepeli Weiss Manfréd gyárba. A Vasműben, illetve a Fémmű egyik üzemi épületében 1919. április 3-án kezdték meg a Tanácsköztársaság rendeletére a váltópénzek verését. 1919. május hónap közepétől kezdve, naponta 25O-3OO.OOO acél 2O filléres készültk, változatlanul K-B verdejeggyel. Ezek az ún. "vaspénzek". A Körmöcbányán és a Budapesten K-B verdejeggyel készült vaspénzeket maratással különböztetjük meg egymástól: a körmöci veretek maratás után fehérek, a csepeli veretek pedig barnás színűek.

A korona-fillér inflációjának a pengő-fillér pénzrendszer bevezetése vetett véget. Az 1925. évi XXXV. tc. rendelkezése szerint 1 kg színarany értéke 38OO pengő, 1 kg ötvözött arany értéke 342O pengő volt. 1926-tól kezdődően 1, 2, 1O, 2O és 5O fillér névértékű váltópénzt, valamint 1 pengős érméket vertek. a 2 és 5 pengős érmék verését csak 1929-ben rendelték el. A második világháborút követő infláció a világ eddig legnagyobb méretű pénzromlása volt. Pengő, milpengő, B-pengő, és adópengő kergette egymást, s az infláció csúcspontján egy bőröndnyi papírpénzért is alig lehetett egy kevés élelmiszert vagy egy ruha- darabot vásárolni. A Ludas Matyi című szatirikus hetilap így írt erről az időszakról: "A simapengő volt az a papiros, amelynek nem volt értéke, az adópengő pedig az, amivel a simapengő értékét mérték." Ennek a szörnyű inflációnak a stabilizáció során bevezetett új pénz, a jó forint vetett véget. 1 forint O,O757575 g aranynak felelt meg. A magyar pénzrendszereket csak röviden tudtuk áttekinteni, de nem is volt célunk ezek részletesebb tárgyalásába bocsátkozni. Csupán a téma iránti érdeklődést kívántuk felkelteni.

Az érdeklődők számok könyvet, cikket és tanulmányt találhatnak - különösen a Numizmatikai Közlöny és az AZ ÉREM hasábjain, amelyek részletesen foglalkoznak a magyar pénztörténettel.

Vajon mennyit ért a pénz a XIX.-ik században? Klikkelj rám és nézd meg


Régi feljegyzések szerint a középkorban Magyarország aránylag jól fejlett fémiparral rendelkezett.
Európa legfontosabb aranytermelő országa volt, a termelt aranymennyiség háromnegyed része innen származott.
Európa-szerte híresek voltak a magyar ötvösök, arany- és ezüstművesek munkái. A porctechnikával készített díszes ékszerek, edények, tarsolylemezek stb. éppúgy felkeltik a mai ember érdeklődését és csodálatát, mint Árpád-házi királyaink pénzei. Ezek a pénzek IV. Béla rézpénzeinek kivételével csak ezüstből, mégpedig a XIX. század folyamán 88O-982 ezrelék finomságú ezüstből készültek. A Képes Krónika magasztalólag írja I. Béla királyról: "Egyebek között okosságának adta bizonyságát abban, hogy pénzt veretett, nagy értéket színtiszta ezüstből... Miképpen fentebb írtuk, ezüst dénárokat is veretett, melyekből negyven ért egy bizánci aranyat... Egész életében nem változtatta meg a pénz értékét." A pénz rontása, a pénzveréshez felhasznált ezüstötvözet nemesfémtartalmának csökkentése az évenkénti pénzváltások esetében figyelhető meg a legjobban. A finom ezüstből készült pénzek a forgalomban gyorsan koptak. A vékony ezüstlemezből vert dénárok igencsak megsínylették az ömlesztett állapotban, bőrzacskókban való tárolást és szállítást. A többszöri súly szerinti mérés sem javított állapotukon. Ezért II. Endre uralkodásának első éveiben rendszeresen szokássá vált, hogy évenként új pénzt bocsá- tottak ki, és a régit a királyi kincstár bizonyos hasznával váltották be. Ez a haszon mind a pénzverésnél, mind a pénzváltásoknál keletkező hasznot magában foglalta. A pénzverésből származó jövedelem igen nagy volt. III. Béla korából ismeretes egy vitat- ható kimutatás, amely szerint a király a szlavóniai hercegtől 1O OOO, a 72 megye főispánjaitól évi ajándék fejében 1O OOO, az erdélyi szászoktól 15 OOO, sóból 16 OOO, a 72 várispánságból 25 OOO, vámokból 3O OOO és a pénzverésből 6O OOO girát vett be. A pénzverésből származó jövedelem az évi összes jövedelemnek 38,4%-át tette ki! Közbevetőleg nézzük meg, mi volt a gira? A gira a nemesfémek mérésénél használt súlyegységnek, a márkának a középkorban használt magyar neve. Magyarországon 1O91-ben találjuk első nyomát. A magyar márka (gira) súlya 233,35 g volt. Eszerint számolva, a pénzverésből származó 6O OOO gira megfelel 14,O13 tonna 1O próbás finomságú ezüstnek. A budai márka 1271 óta volt használatban; súlya 245,732 tonna ezüsttel egyenértékű pénzverési jövedelmet kapunk. Tehát évente új pénzt verettek királyaink, s az előző évi pénzt - rendszerint virágvasárnaptól kezdve - csak csökkentett értékben váltották be. IV. Béla 1255-ben kiadott rendelete szerint 1 márka kopott dénár az újnál 13 1/3%-kal ért kevesebbet. Az új pénz ezüsttartalma rendszerint kisebb volt az előzőnél. Az írásos feljegyzésekben is nyoma maradt az ezüstöt ötvöző rézmennyiség növekedésének. II. István egyik pénzéről azt írják: "silány érdpéldány"; II. Béla pénzéről: "csaknem réz"; III. Béla némelyik pénzéről: "silányabb ércből verették"; II. Endre görög (bizánci) mintájú pénzéről: "rosszabb érc"; IV. Béla dénárjáról pedig rosszallólag jegyzik fel, hogy "ezüshártyás réz példány". Árpád-házi királyaink pénzeinek sok száz változata ismeretes. De az, hogy ezek mindegyikének milyen az összetétele, milyen az ezüst és a réz aránya bennük, még ma sem tisztázott kérdés. A pénzrontás megakadályozására az 1222. évi Aranybulla 23. pontja elrendelte, hogy a dénárok olyanok legyenek, amilyenek I. Béla király idejében voltak, vagyis 9OO ezrelékes finomságú ezüstből készüljenek. Az 1298. évi törvény pedig az ezüst ötvözését is szabályozta. Elrendelték,hogy két éven át olyan pénzek legyenek, amelyeknek egyötöd része nemtelen érc (réz); a következő években pedig olyanok, amelyeknek egytized része silány érc (réz). Azaz az első két évben a pénzveréshez hasz- nált ezüstötvözet 8O% ezüstöt és 2O% rezet, majd a következő években 9O% ezüstöt és csak 1O% rezet tartalmazott. V. István a szepesi szászoknak 1271-ben adott kiváltságlevelében kijelenti: azt akarjuk, hogy pénzünknek négyötöd része (8O%-a) legyen ezüst.

Ezüstpénzt Szent István (997-1O38), aranypénzt I. Károly Róbert (13O8-1342) veretett először Magyarországon. Az éremverés a fejedelem kizárólagos joga volt. A pénzverés jogát az alattvalók közül bárki is csak a király engedelméből gyakorolhatta. Így olvashatjuk II. Endre kiváltságlevelében, amelyet 1222-ben adott a német lovagrendnek: ne legyen hatalmuk pénzverésre a király különleges engedélye nélkül. A rend azonban nem tartotta be ezt a tilalmat, s ez is oka lett annak, hogy 1225-ben a király fegyveres erővel űzte ki a lovagrendet Erdélyből. III. Honorius pápa ugyancsak ebben találta az okot: nem tel- jesítették a királynak a pénzről szabott feltételeit.

A pénzverési regale megsértée, illetve pénzhamisítás miatt már a XI. században találunk ítéleteket. A 11OO-as évek vége felé a csanádi egyházmegyében Vituhu egyház szerzetesei kelyhekből, keresztekből, egyházi és egyéb edényekből hamis pénzt verettek - az akkori kifejezés szerint: hamis pénzt koholtak -, s azután megszöktek. A pápa a bűntett miatt 1219-ben vizsgálatot rendelt el.

Fülek ura és birtokosa, Fulkus bűnt bűnre halmozott. Gyilkosság miatt egyszer már bajvívásra utasította őt IV. Béla király; később pedig hűtlenséggel, felségsértéssel és hamis pénz koholásával vádolták. E súlyos vétségek miatt a király - hivatkozva az országnak régi szokására - Fulkust 1245-ben mezítelenül való párbajozásra, istenítéletre ítélte. A besenyei bírót, ennek fiát és vejét a szerémi királyi kamara tisztjei tetten érték pénzkoholáson. A király által kirendelt bíró, a kalocsai érsek (aki egyszersmind szerémi főispán is volt) jószágvesztésre ítélte őket. Jószágaikat a bíró és a fel- jelentő között osztották meg.

Az évenkénti pénzcserék és az időnként könnyebb pénzláb szerinti pénzverés következménye volt az egyre erősödő ellenszegülés a királyi rendeletek megvalósításával szemben és a hamis pénz koholásának terjedése. III. Endre (129O-13O1) király 1298-ban törvényt hozott az új pénz forgalomba hozatával ellenkezők és a pénzhamisítók szigorú megbüntetésére.

I. Károly Róbert Statutum camerae című rendelkezései teremtettek rendet a pénzverésben. Pénzverésre csak a főkamaragróf volt feljogosítva. Aki engedély nélkül pénzt vert, azt a főkamaragróf szigorúan megbüntette, és minden vagyonától megfosztotta. De ha ezt a kötelességét elmulasztotta, és nem semmisítette meg a hamisítványokat, akkor őt is hamispénzverővé nyilvánították, és megbüntették. A fizetéseket, az adót, a dézsmát, a különféle szolgáltatásokat csakis az 1339 óta vert ezüst- vagy arany- pénzekkel lehetett teljesíteni. A király pedig kötelezte magát, hogy nem fogad el többé sem régi veretű, sem idegen pénzt, sem pedig a természetbeni adózást.

Szigorú biztonsági intézkedésekkel kívántáiki lehetetlenné tenni, hogy kisebb súlyú vagy alacsonyabb finomságú pénzt verjenek. Az ellenőrzés teljessé tétele érdekében a király azt is előírta, hogy minden pénzverdének külön jegye legyen, amit minden egyes ott készült pénzdarabra rá kellett verni. Hogy a pénzverők kamaragrófjainak igazsága kitűnjék, mondja a dekrétum szövege, rendeljük, hogy azok mindegyike olyan jegyet tegyen pénzeire, amelyről a pénzverőjében vert pénz megismerhető legyen. Ezt az intézkedést egy 1453-ban kiadott rendelet a körmöcbányai pénzverdénél úgy egészítette ki, hogy az ezüst- és arany- pénzeken az éremkép mezőjében jobbról a pénzverő, balról pedig a kamaragróf nevének első betűjét fel kell tüntetni. II. Lajos király 152O-ban vert ezüst dénárjának hátlapján a Madonnától balra, a K betű Körmöcbányát jelenti, a G betű Georgius Thurzó, azaz Thurzó György kamaragróf névbetűje. Egy másik, 1521-ben vert ezüst dénáron K és A betűk Körmöcbányát, illetve Alexius Thurzót, Thurzó Eleket jelentik.

A kamaragrófok felelősségét komolyan vették. Erzsébet királyné (1439-1442) 144O-ben levelet intézett Körmöcbánya város tanácsához, s ebben elrendelte, hogy vessék börtönbe az előző év kamaragrófjait, mert megkárosították a kincstárt. A XI. századi törvények szerint a gyilkosságot, csonkítást, paráználkodást, egyházi előírások elleni véteket stb. nem üldözték hivatalból, hanem rendszerint a sértettre bízták a büntetőeljárás kezdeményezését. Ellenben hivatalból üldözendőnek minősí- tették a felségsértést, orzást, rablást és pénzkoholást. 1222-ben a hamispénz-koholást hűtlenségi bűnnek is tekintették. Nyomozás csak kevés ügyben történt, azonban a pénzkoholás esetében mindig eljártak. Aki a bűnösöket nem jelentette fel vagy nekik szállást adott, maga is lakolt.

A körmöcbányai főkamaragróf 1431-1437 között Falbrecht János volt. Ő az első körmöcbányai kamarabérlő, aki lelkiismeretesen igykezett rendet tartani mindenütt. Rájött, hogy egyes pénzverő munkások a munkához szükséges szerszámokat és verőtöveket megfelelő ellenszolgáltatás fejében "kikölcsönözték" arra illetéktelen személyeknek, akik azután ezeket felhasználva, hamis pénzt vertek. A főkamaragróf elfogatta a hamispénz-készítőket, és kemény büntetést mért rájuk. Falbrecht volt ebben az időben az ország valamennyi királyi rézbányájának bérlője, s önmagát "rézgrófnak" nevezte: "Ich Johannes Falbrecht Copir (helyesen: Kupfer) Graf in Ungarn."

II. Ulászló (149O-1516) tallérveretein, nagyobb ezüst- és aranypénzein a címer jobb oldalán (heraldikai értelemben vett jobb oldalán, tehát a nézőnek bal oldalon) a pénzverde, bal oldalán a főkamaragróf nevét találjuk kiírva. Az 15OO-15O6 közt vert pénzteketn Thruzó György nevét TVRSO alakban, Körmöcbánya nevét pedig németesen KREMNITZ-KREMNICZ-KREMIZ változatokban olvas- hatjuk. A magyar pénzeken az elsp kiírt évszám 1499, ez II. Ulászlónak legelső guldiner veretén szerepel, amely viszont még nem tünteti fel az előlapon Körmöcbánya és Thurzó nevét. Az évszámot, az újkor pénzeinek elmaradhatatlan tartozékát, 15O3-tól kezdődően verik rá rendszeresen a magyar pénzekre.

Láttuk tehát, hogy a pénzhamisítás kezdetei Magyarországon is egykorúak a pénzverés első korszakával. Ugyancsak közel egykorúak a pénzverést szabályozó és a hamis pénzt veretőket, illetve hamispénz-verőket büntető törvények és rendelkezések. Szent István, Béla herceg (dux), Ottó, és sok más királyunk pénzei között találhatunk korabeli hamisítványokat is a későbbi időkben készített hamisítványok mellett. Természetesen a törvényhozás is állandóan foglalkozott a pénzhamisítással. A XIV., XV., XVI. században újabb törvényekkel erősítették meg Árpád-házi királyaink rendelkezéseit, amelyeket az előzőekben vázlatosan áttekintettünk. Említettük Károly Róbert 1342. évi dekrétumát is.

A XIV-XVI. századi törvények közül Zsigmond (1387-1437) 14O5. évi I. dekrétuma elrendeli, hogy mindazokat, akik a királyi pénzt körülnyírják, súlyát csökkentik, kiválogatják vagy megrongálják, éppen úgy, mint a pénzhamisítóket és gonosztevőket, nemcsak anyagilag, hanem személyükben is a régi királyi szokások szerint büntessék meg I. Mátyás (1443-149O) 1462. évi II. dekrétumának 4. cikkelyében arról van szó, hogy a király azoknak a bűnösöknek a birtokait és javait, akik hamis pénzt vertek vagy annak terjesztését készakarva, nyilvánosan, nagy mennyiségben, üzletszerűen gyakorolták - másnak ajándékozhatta, másra ruházhatta át.

A hamispénz-verőknek a büntetéséről rendelkeznek a fontosabb törvények közül például az 1464l. évi XXVI. tc., az 1495. évi IV. tc. és az 1523. évi XL. tc. Ezután következett be az 1526. évi tragikus következményű mohácsi csatavesztés. Politikai és gazdasági területen egyaránt végzetes hatása volt a törököktől elszenvedett vereségnek. Magyarország 1526 után három részre szakadt; felbomlott a rend, és teljes fejetlenség uralkodott. Az a széthúzás, kapzsiság és mohó birtokszerzési vágy, amely Mohács előtt is megnyilvánult a magyar főnemességben, most végképp eluralkodott. A nemesség egy része Szapolyai Jánost választotta magyar királlyá, és Székesfehérvárott meg is koronázta. A másik rész - a pénzért és vagyonért mindenre képes, megvesztegethető főrendek - a Habsburg-dinasztia tagját, Ferdinándot választotta uralkodóvá. Az ország harmadik részén pedig a török rendezkedett be. Ezt a zavaros helyzetet sokan, elsősorban a főurak, majd - az ő példájukon felbuzdulva -, az alacso- nyabb rangúak is kihasználták. Saját céljaikra és hasznukra, pénzt verettek a király engedélye nélkül, hamis pénzt készítettek, és azt terjesztették. Nagyszabású pénzhamisítási hullám árasztotta el az országot. A főurak számtalan alkalmi szövetséget kötöttek érdekeik védelmére. Ezek azonban rövid életűek voltak, és rendszerint fel is bomlottak a politikai helyzet változása- ikor. A közbiztonság teljesen megszűnt, és a társadalom erkölcsileg lahanyatlott. Jellemző tény, hogy például Báthory István nádort, a legnagyobb közjogi méltóság képviselőjét, már az 1523. évi országgyűlésen azzal vádolták meg, hogy a hadiadó gyanánt befolyt 7OO OOO forintot elsikkasztotta, majd öcccével együtt 3OO OOO forint összegű hamis pénzt veretett. Az egymást követő országgyűléseken a rendek többször is határozatokat hoztak a pénzhamisítás megakadályozására. A két király azonban nem tudott kellő eréllyel fellépni, és így a határozatok végrehajtása is elmaradt. Jellemző az erkölcsök züllésére, hogy a főurak az országgyűléseken együttesen ugyan elítélték a hamispénz-verést, egyénileg azonban másképpen cselekedtek. Igen sok főúr nem tartotta megvetendő foglalkozásnak a pénzhamisítást. Váraikban hamispénz-verő műhelyeket rendeztek be, pénzverő mestereket tartottak - gyakran erőszakkal - sőt a mestereket egymás között cserélgették, kölcsönadták, gyakran pedig fegyveresekkel el is raboltatták.

Sok érdekes és jellemző adatot olvashatunk erről a korszakról Komáromy András Egy hamispénzverő a XVI. században című közlemány- ében. Hiteles adatok alapján előadja, hogy például Miklós mester, aki festő, szobrász és ötvös volt, a huszti várkapitány és máramarosi kamaraispán Kávásy Kristóf kényszerítő fellépésére kezdte el pénzhamisítói tevékenységét. Viszonylag rövid idő alatt tíz főúri műhelyben kellett dolgoznia. Munkatársai közül Csetneki Bertalan, Sturczer Tamás és Mihály nevét ismerjük. A munka olyan jól ment, hogy a kész hamis pénzt szekérszámra szállították el.

Végül is Miklós mestert elfogták, lefolytatták ellene a pert, és a többszörösen is bizonyított hamis pénz készítése miatt 1551-ben lefejezték. Az ítélet alapjául az 153O-ban Szapolyai János által tartott budai országgyűlés egyik rendelete szolgált. E szerint minden vármegyében fel kellett állítani egy különleges jogkörrel felruházott bíróságot. Ez a hatóság vizsgálatokat tartott, és mindazokat, akik "saját vakmerőségükből és nem a király engedélyével" pénzt verettek vagy veretnek, fej- és jószágvesztésre ítélte. A bíróságok elé azonban csak a kisebb bűnösök kerültek - a főurakat a királyi hatalom sem tudta meg- rendszabályozni, mert ha Ferdinánd erélyesebben fellépett valamelyikük ellen, az gyorsan átállt Szapolyai János hívei közé. Szapolyai János és Ferdinánd egyaránt verettek magyar pénzt. Már ez a kétféle király pénzt is bonyodalmakat okozott a gaz- dasági és a kereskedelmi életben. A nehézségeket tovább növelte a forgalomba kerülő, nagy mennyiségű hamis pénz is. Ferdinánd 1529. február 19-én Bécsben rendeletet adott ki, amelyben megtiltotta a hamis pénzeknek elfogadását.
Ferdinándot elsősorban az sértette, hogy Szapolyai pénzein "IOANNES REX VNGARIE" (János, Magyarország királya) megjelölést használt, és Ferdinánd a saját királyi méltóságát kívánta ezzel a rendelettel is megvédeni. Néhány év múlva Ferdinánd nemcsak János király pénzeit, hanem az összes, Magyarországon vert pénzt kitiltotta az osztrák tartományokból. E rendelet eredménye- ként külföldön megrendült a magyar pénz iránti bizalom, és végül már a jó magyar pénzt, sőt a körmöcbányai dukátot sem akarták fizetőeszközként elfoglalni. A magyar rendek az 1535. évi nagyszombati országgyűlésen erélyesen tiltakoztak a magyar pénzek kitiltása ellen, és kérték a rendelet visszavonását. Ferdinánd azonban hajthatatlan maradt. Ennek következtében a magyar pénz hazai forgalma is akadozni kezdett, és elfogadását egyre gyakrabban megtagadták. A súlyos helyzetből az 1536. évi XIX. tc. érvényesítésével sikerült kiszabadulni, amely törvény úgy rendelkezett, hogy a Körmöcbányán vert jó magyar pénzeket, nemkü- lönben az egykori Mátyás, Ulászló és Lajos királyoknak pénzeit mindenütt el kell fogadni és használni.
Különleges törvény ez! Kevés példát találunk arra, hogy egy állam a saját, hivatalos, jó pénzének elfogadtatására és for- galomban tartására külön törvényt kellett hozzon. Magyarországon azonban ez történt 1536-ban!

.......több mint 400 évvel ezelőtt Fráter György aranyra és ezüstre beváltható kötelezvényeket hozott forgalomba papírpénz jelleggel .
A papírpénz hazánkban csak II.József ( 1780-1790 ) uralkodása óta rendelkezik elfogadási kényszerrel .
A valóságban azonban már korábban is forgalomban volt az országban papírpénz , a kereskedelem közvetítésével , a mindenkori törvényes fémpénz mellett.A papírpénz bevezetése ellen az országgyűlések rendre tiltakoztak.
Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiában mintegy 280 éve vezették be a papírpénzt, melynek előfutára volt a Banco del Giro osztrák pénzintézet által kibocsátott forgalomképes értékpapír.Ezekkel fizetést is lehetett teljesíteni.A kibocsátás 1703 Január 3. és 1704 Július 3. között történt.

1816-ban hozták létre az Osztrák Nemzeti Bankot , amely az osztrák császárság egész területére kiterjedő bankjegy-kibocsátási monopóliumot kapott az uralkodótól.

A XIX. század első felében Magyarország pénzügyi életének számos nehézségen kellett átvergődnie ,így erre az időszakra esett az első jelentősebb pénzügyi válság is. Nyomában - a kedvező gazdasági és jogi változások ellenére - erősödött a pénzhiány , jelentősen drágult a pénz ,és hitelt szinte csak uzsorakamat ellenében adtak. A magyar pénzintézetek hiánya jelentős mértékben gátolta az ország gazdasági életének fejlődését .

Fáy András 1839-ben megalapította a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületet , 1841-ben pedig létrejött az első magyar pénzintézet , a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank.

Az első magyar kiadású és gyártmányú papírpénzeket az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején hozták forgalomba. Az első felelős magyar kormány pénzügyminisztere Kossuth Lajos 1848. Június 17.-én a Pesti Magyar kereskedelmi Bankra ruházta a bankjegykibocsátás monopóliumát. A szerződés szerint a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál - amelyet az állam lényegében jegybanknak tekintetett - 5 millió forint értékű aranyat és ezüstöt kellett fedezetként elhelyezni . Ez a nemesfémfedezet szolgált alapul 12,5 millió forint értékű bankjegy kibocsátásához. A fedezet kezeléséről , a kibocsátandó címletekről , a kibocsátás üteméről stb. szintén a szerződésben foglaltak szerint rendelkeztek.

A pénzforgalom zavartalan lebonyolításához kis címletű bankjegyekre volt leginkább szükség. Ezért elsőként a 2 forintos került forgalomba 1848 augusztus 14.-én . A forgalomba hozatalt bejelentő rendelet a Közlöny 1848 augusztus 6.-i számában jelent meg, és a 3.szakasza a következőképpen szól.
" 3. Ezennel rendeltetik : hogy ezen jegyek minden közpénztárakban , akár adó, akár más bármely fizetéseknél , névszerinti teljes értékükben , két ezüst forint gyanánt ( egy forintra három húszast számlálva ) elfogadtassanak."

1848 augusztus 13.-án Kossuth jegyfedezet céljaira átadott a banknak 60000 darab aranypénzt ( á 4 forint 30 krajcár ) , 270000,- pengőforint ( pft ) értékben és ezüst huszasokban 230000,-pengőforintot ( 690000 db ezüst 20 krajcáros érme ), azaz összesen 500000,- pengőforintot. Ugyanezen a napon a kormány átvett a banktól 60000 db 2 forintos magyar bankjegyekben 120000,- forintot. Ezzel az összeggel kezdték meg augusztus 14.-én az önálló magyar bankjegyek forgalomba hozatalát . Az 1 és forintos bankjegyeken kívül pénzjegyek is forgalomba kerültek 5, 10 és 100 forint , valamint 15 és 30 krajcár , illetve 2 forint névértékkel.

A szabadságharc bukása után a császári udvar értéktelennek nyilvánította a magyar kormány megbízásából kibocsátott bankjegyeket és pénzjegyeket .

A pénzhelyettesítők közé tartoznak a papírpénzen kívül a különféle szükségpénzek , háborúspénzek , hadifogolytáborok pénzei , inflációs pénzek stb. Különösen az első világháború utáni évek ( 1920-1923 ) során készült ezekből ezekből világszerte óriási változatokban hatalmas mennyiség , a mai gyüjtők nem kis örömére .

1923-ban Németországban olyan méreteket öltött az infláció , hogy a munkáltatók a munkabéreket mindennap kora reggel fizették ki a dolgozóknak , és mindenki igyekezett a pénzt legkésőbb délig elkölteni , mert estére már csak a felét érte , vagy annál kevesebbet . Ez volt az az időszak, amikor mindent loptak ,kivéve a papírpénzt , mert az a tolvaj és a tulajdonos számára is egyaránt értéktelen volt.A világ legnagyobb inflációja mégis Magyarországon zajlott le 1945-1946-ban, és annak csak a jó forint bevezetése vetett véget 1946. augusztus 1.-én .

1848 forint
Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




1900 január 1.-én kibocsátották koronát.
Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




Ínyenceknek további olvasnivaló a korona történetéről .




A koronát 1927-ben a pengő váltotta fel.
Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




Ínyenceknek további olvasnivaló a pengo történetéről .




Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




A pengő kimúlását olyan méretű hiperinfláció előzte meg, amelyre a világ pénztörténetében nem volt példa. A pénzforgalom 1946 júliusában elérte a 47 quadrotrillió pengőt. Ez olyan hatalmas összeg, amit az egyszerű földi halandó nem is tud érzékelni. Mértékére az is jellemző, hogy a forint és az adópengő közötti beváltási arány 1 Ft = 200 millió adópengő volt. (Az adópengőt 1946-ban a köztartozások kiegyenlítésére hozták létre, s eredetileg az információ mérésének eszköze lett volna.) Az adópengő gyorsan kiszorította a pengőt a forgalomból és rohamosan elértéktelenedett. A magyarországi hiperinfláció a II. világháború pusztításainak következménye. A nemzeti vagyon 40 százaléka elpusztult, a nemzetközijövedelem-termelés 1946-ban nem érte el az 1938. évi szint 45 százalékát. Az infrastuktúra szinte működésképtelen, az áruhiány katasztrofális volt. Például az élelmiszerekből a hiány olyan mértékű volt, hogy az élelmiszerjegyek alapján számított napi átlag 800 kalóriás fogyasztásra sem volt fedezet. Az infláció szabadjára engedése, pontosabban eluralkodása az újjáépítés finanszírozásának egyik alapvető forrása volt.
Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




A pénzromlás üteme napról napra gyorsult, és 1946 augusztusában elérte a napi 60 százalékot. Az infláció szédítő üteme és a gazdaságot dezorganizáló hatása sürgette a pénzstabilizációt.

A különböző pártok között nagyon megoszlottak a vélemények arról, hogy miként lehet a pénzstabilizációt megvalósítani, s mikor kerülhet arra sor. A stabilizáció előkészítésére a Magyar Kommunista Párt 1946 nyarán egy bizottságot hozott létre, amely kezébe vette a kezdeményezést. A nem az MKP-hez tartozó pénzügyi szakértők, gazdaságpolitikusok a forint létrehozására a pengő megteremtésének tapasztalataiból kiindulva egy jelentős összegű nemzetközi hitel felvételét látták indokoltnak. Ez valóban megkönnyítette volna a stabilizációt, hiszen nem a lerobbant gazdaságból kellett volna kipréselni az új pénz létrehozásához szükséges forrásokat. A kommunista párt politikai okokból ezt mereven elutasította, s helyette a sok bizonytalansággal terhes, társadalmi terhekkel járó megoldásra szorította a koalíciós kormányt. Vitát kavart a szakértők körében az is, hogy mikor kell az új pénzt megteremteni. Többen úgy vélték, hogy arra csak akkor kerülhet sor, ha az újjáépítés már jobban előrehaladt, s a stabil pénz mögött már van biztosabb gazdasági alap. Ezzel szemben állt az MKP, amely sürgette a pénzstabilitás megteremtését, mert a pénzromlás csillagászati mértéke már minden gazdasági racionalitást és produktív érdekeltséget kiölt, minden gazdasági számvetést lehetetlenné tett, s a spekulációk elburjánzását idézte elő.

1946. augusztus 1-jén forgalomba került a forint

Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




Ínyenceknek további olvasnivaló a forint történetéről .




Tény, hogy a forint lett az első stabil valuta a háború sújtotta európai országok körében. A stabilizáció során a forint árszínvonalát és árarányait az 1938-as év vonatkozó adatai alapján alakították ki különböző szorzók segítségével. Az átárazásnál végül 3,6-szoros szorzó alakult ki. Az átlag mögött nagy volt a szóródás. Például az átlagos órabéreknél mindössze 1,1-szeres, a gabonaféléknél 2,1-szeres, az állati eredetű termékeknél 4,2-szeres volt a szorzó. A forint normális aranyparitását 1 gramm színarany = 13,210 Ft-ban állapították meg, a dollár 11,74 forint lett. Ez azt jelentette, hogy az 1938-as évben aranyparitásnál, a dolárárfolyamnál 2,3-szorosan magasabb szintet határozták meg az új pénz árfolyambázisát. Hivatalosan ezek az árarányok a nyolcvanas évekig fennmaradtak, de azoknak közgazdaságtani tartalma már meghatározásuk időpontjában sem volt.
A paritások és az árak között jelentős szorzókülönbség alakult ki, ami arra enged következtetni, hogy a forint felülértékelt pozícióból kezdte meg pályafutását, s ez önmagában inflációs veszélyt jelentett. A forint rövidesen a különböző pénztechnikai trükkök (kezdetben a forintbankjegyek kibocsátása elmaradt a forgalom igényétől, pénzhiány mutatkozott) és a gazdasági rendőrség szigora ellenére is inflálódni kezdett.
Az infláció tehát 1946-tól kezdve a magyar gazdaság kísérő jelensége. Természetes egyes időszakokban annak megjelenési formája és mértéke más és más volt.

1950-től kezdve hazánkban totális tervgazdálkodás jött létre. Amelyben a forint egyszerű elszámoló eszközzé vált. A pénzügyek alkotó elemeit: az árakat, a béreket, a költségvetési bevételeket és kiadásokat, a hiteleket, a kamatokat és a valutaárfolyamot központilag határozták meg, s a forint egységes értékmérő szerepe eltűnt. Olyan pénzkategóriák jelentek meg, mint a devizaforint, az adóforint, a fogyasztói forint stb. Ennek következményei: megszűnt a gazdasági hatékonyság érvényesítésének a gazdaságban, a pénztulajdonosok körében a totális pénzügyi tervezéssel szemben "védekező mechanizmusok" alakultak ki., amelyek tovább deformálták a gazdasági folyamatokat. A vállalatoknak irreális önköltségi terveket írt elő a Tervhivatal, a nyereséget akkor is be kellett fizetni a költségvetésbe, ha az nem is jött létre. Ennek következménye a vállalatoknál a forgóeszközök felélése, az óriásivá nőtt gazdálkodó szervezetek közötti eladósodás. Hiánygazdálkodás folyt, amelyben virágzott a feketepiac, a korrupció és torz árukapcsolati formák alakultak ki. A pénzgazdálkodás gyors züllési folyamata, a lappangó infláció mind erősebbé válása az ötvenes évek végétől kezdve - más negatív fejlődési következményekkel együtt - érlelte a gazdasági reform szükségességét hazánkban. A gazdasági reform céljai között kiemelkedő szerepet játszott a forint egységes értékmérő szerepének visszaállítása, a pénzügyi kategóriák érvényesülési lehetőségeinek megteremtése, a gazdálkodó szervezetek pénzügyi önállóságának és felelősségének kialakítása.
A reformmal kapcsolatos vitákban egyre gyakrabban merült fel a lappangó infláció felszámolásának igénye, az egységes és reális forintárfolyam megteremtése, sőt pénzünk korlátozott konvertibilitásának megvalósítása is. A gazdasági reform pénzügyi céljai a hetvenes években csak igen szerény mértékben valósulhattak meg, mert azt a pártvezetés konzervatív szárnya meggátolta.
A nyolcvanas években azonban nem csupán a reform pénzügyi céljainak többsége valósult meg, hanem jelentős lépések történtek a pénzpiac kialakítása érdekében. Ilyen volt például a kettős bankrendszer létrehozása, az IMF- és a Világbank-tagságunk elnyerése, az aktív árfolyam-politika alkalmazása, a hatósági árszabályozás körének jelentős csökkentése, a de facto forintkonvertibilitás elemeinek kiterjesztése, a vállalati pénzgazdálkodás önállóságnak növelése, a pénzügyi csőd létrejöttének megteremtése. A pénzintézeti privatizációk is e szakaszban indultak el. A rejtett infláció felszínre került, s egységessé vált a valutaárfolyam, az ún. aktív árfolyam-politika érvényestésével sor kerül a forint leértékelésekre is. Kialakult a korszerű adórendszer.
A rendszerváltást követő években zajlott le a pénzintézetek (bankok, biztosítótársaságok stb.) privatizációja, alakult ki a pénzügyi tanácsadók hálózata, s jöttek létre a különböző brókercégek. A piacgazdálkodás feltételeit szolgáló monetáris politika alakult ki, amely az infláció elleni küzdelmet tartja elsőrendű feladatának, különös tekintettel arra, hogy a gazdasági átalakulási nehézségek, az ún. transzformális válság az inflációt rendkívül felgyorsította. Az évtized második felétől a forint csúszó leértékelése vált az árfolyam-politika alapjává. A pénzpiac kialakulási folyamatában fontos lépés volt a bankkonszolidáció végrehajtása.
A kialakuló hazai pénzpiac a kilencvenes években évről évre liberalizáltabbá vált, s a nemzetközi pénzpiachoz mind szervesebben kapcsolódott. Magyarország nemzetközi hitelképessége a nemzetközi pénzpiacon egyre javult. A forint becsülete, különösen a szomszédos országokban, mind erősebb lett. Az infláció visszaszorításában jelentős eredmények születtek a gazdaságban.
Nézd meg a pénzeket az ikonra klikkelve




Napjainkban azonban az infláció ütemének csökkenése lassult, sőt megtorpant. Ismételten felszínre került az infláció visszaszorítása és a növekedés közötti kapcsolatban rejlő feszültségek. Ez év első felében a forint jellegében két alapvető, reformmértékű változás történt: megvalósult nemzeti valutánk teljes konvertibilitása, az IMF által elvárt 4,5 százalékos árfolyam-ingadozási sávok 30 százalékra bővültek. Az MNB-nek tehát csak akkor kell a forint árfolyamának védelmében beavatkoznia, ha a középárfolyamhoz viszonyítva a piacon 15 százalékkal fel-, illetve leértékelődik pénzünk.
A forint külföldi valutákra és devizákra történő átválthatósága már évek óta eleget tett az IMF alapokmányában (IV., VII. és XIV. fejezetek) foglaltatnak.
2001 júliusától hatályba lépő kormányrendelet gyakorlatilag a forint teljes konvertibilitását valósítja meg, s ezzel nemzeti valutának a korábbi - az első világháború előtti - aranydeviza-rendszerben érvényesült nemzetközi forgalomképességét állítja vissza. Ezzel az intézkedéssel nemcsak az IMF valutakonvertibilitására vonatkozó követelményeit haladja meg, hanem ismereteink szerint a fejlett piacgazdálkodó országok zömében érvényesített gyakorlatot is. Ezek az országok szabályozzák a nemzeti bankjegy külföldre való kivitelének mértékét, ezzel szolgálva a nemzetközi pénzügyekben folyó általános küzdelmet a pénzmosás ellen.
Nagyon nehéz ma még felmérni, hogy a forint szabad átválthatóságára hogyan reagálnak a vállalatok és a lakosság, mert a kötött devizagazdálkodás beidegződöttsége még erőteljes. Az erősödő forint mellett a forinttulajdonosoknak különben sem áll érdekükben a más valutákra való átváltás, hiszen a hazai bankok kamata magasabb, mint a külföldi pénzintézeteké. A folyó devizaigényeket az ügyfelek ott bonyolítják le, ahol a bank adás-vételi árfolyama között a legkisebb a rés. Ez feltehetően a hazai bankokat az átváltási rés - a marge - csökkentésére szorítja.
A forint árfolyam-ingadozási sávjainak kiterjesztését több ok érlelte. Elsődleges az, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk szükségessé teszi a forintárfolyam viszonylagos stabilitását és a realitását. Szakértői értékelések szerint a forint jelenlegi árfolyama vásárlóerő-paritáson számítva, tehát fogyasztói árakon számítva alulértékelt, ugyanakkor a termelékenységi szintek különbségeit tekintve felülértékelt. Ezt a kettősséget kell a piaci mechanizmusoknak feloldani, amit a szélesebb árfolyamsáv, a valutánk jelentős piaci lebegése révén kíván a monetáris politika elérni. Jelenleg a forint felértékelődésének irányzata érvényesül, 2001 nyarán a forint árfolyama az euróval szemben 6-8 százalékkal erősödött.
A forint felértékelődésének pozitív hatásai: csökken az inflációs nyomás, olcsóbbá vált az import, s a külföldre utazók devizakiadása, csökken a devizahitelek forintköltsége. Megnőtt a monetáris politika mozgástere és csökken az árfolyam védelmében szükséges jegybanki beavatkozások száma és azok költségei.
A negatív hatások közül a legnyomasztóbb, hogy romlik a magyar export gazdaságossága, nemzetközi versenyképessége és ennek nyomán a külkereskedelmi mérleg passzívuma növekszik. Ez a folyó fizetési mérleg egyenlege hiányát is növeli, ami ha tartóssá válik, a külföldre adósságállományunk emelkedését is kiválthatja. A felértékelődő forint a Magyarországon működő vállalatokat a forintban jelentkező profiljuk hazautalására ösztönözheti. A hazai tulajdonú exportáló vállalatok érdekképviseletei e negatív hatás közömbösítéshez állami segítséget kérnek a kormánytól, valamilyen exporttámogatás formájában. Az ilyen támogatás azonban a Nemzetközi Kereskedelmi Világszervezet követelményeivel ütközik, s gyakorlatilag megbontja a forint egységességét, visszatérhet a korábban funkcionált devizaforint, ami a szabad átválthatóság körülményei között a káros spekulációk melegágyát teremtené meg. A vállalatoknak adva van az árfolyam-biztosítás lehetősége, amely bizonyos többletköltség mellett a kockázat kivételével teszi lehetővé. Ezzel azonban nem sok vállalat élt eddig.

Az árfolyamkockázatok határidős devizaügyletekkel is kivédhetők, ám ezek kialakítása és lebonyolítása olyan pénzpiaci ismereteket feltételez, amelyekkel a gazdálkodó egységek többsége nem rendelkezik. A felértékelődő forint exportfékező hatása legkevésbé a magyarországi multinacionális vállalatokat érinti, amelyek belső devizaárakon alakítják számvetésüket, s e tény tovább növeli piaci versenypozíciójukat. Természetesen az egyes termelő ágazatokat a forintfelértékelődés differenciáltan érinti, függően attól, hogy hazai piacra vagy kivitelre termelnek, a gyártásban milyen részarányt képvisel az import és az export. A felértékelődő forint nagy próbatétele a magyar gazdaságnak. Képes-e a munkatermelékenység növelésével ezt az árfolyamhatást kivédeni állami beavatkozás nélkül.
A szakértők egy jelentős része attól tart, hogy a forint tartós és túlzott mértékű felértékelődése az egyensúlyi gondok nyomása révén a gazdasági növekedés magas ütemnek fenntartását is veszélyeztetheti. Ettől tartva ajánlják, hogy az MNB ne árfolyam-beavatkozással, hanem más eszközökkel interveniáljon a felértékelődés fékezése érdekében. Például emelje a reálkamatokat stb. Ez azonban fékezné a gazdasági növekedést.
A forintárfolyammal kapcsolatban létezik egy pesszimista verzió is, amely szerint a nemzetközi konjunktúra kedvezőtlen alakulása miatt tovább nő az egyensúlyhiány, ami szükségszerűen növeli a forint-, illetve a devizakiáramlást, a külföldi adósságállományunk emelkedését, azaz pénzünkből túlkínálat jön létre a piacon, s megindul és egyre gyorsul annak elértéktelenedése. Érvényesül a pénzpiaci inga, amely talán sohasem kerül nyugalmi állapotba. Ezek a szakértők nem zárják ki, hogy ismét felmerül a hivatalos középárfolyam nagyobb mértékű leértékelése, s ennek káros nemzetgazdasági hatásait nem kell külön ecsetelni.


A forint az elmúlt több mint fél évszázados történelme során sok vihart megért, és ma már a piacgazdálkodó országok pénzei által betöltött funkciókat szinte maradéktalanul teljesíti. Jövője azonban behatárolt, feltételezhető, hogy 2006 és 2007 között nemzeti pénzrendszerünk az Európai Monetáris unióhoz csatlakozik, és forintunkat a közös valuta, az euró váltja fel, tehát nem éri meg a hatvanéves születésnapját.

Nézd meg a fémpénzeket az ikonra klikkelve




Nézd meg a papírpénzeket az ikonra klikkelve




vissza a főoldalra