A koronaérték bevezetését megelőző pénzügyi viszonyok

    Az 1857-ben létrejött bécsi szerződést az Osztrák császárság, a Német Vámunió tagállamai, valamint Lichtenstein hercegsége írta alá. A pénzegyezmény résztvevői eltérő pénzlábakat állapítottak meg saját pénzeik számára - ezek voltak a Landesmünzé-k -, és meghatároztak különböző pénzegységeik egymáshoz való viszonyát. Ezen kívül készültek egységesen az ún. egyesületi pénzek - a Vereinsmünzé-k - aranyból Krone és 1/2 Krone, majd ezüstből kétszeres tallér és tallér veretek, amelyeket egymás országaiban törvényes fizetőeszköznek ismertek el. Ausztriában és így Magyarországon is ezzel megszületett az osztrák értékű forint (Österreichische Währung, röviden o.é.) - ez volt az osztrák Landesmünze -, amely 1892-ig volt érvényben.
    Az o.é. forint 45 forintos pénzlábú volt, azaz 1 ezüst, 500 gramm súlyú pénzfont 45-öd része = 1 o.é. ezüst forinttal, és 1 forint = 100 krajcárral. A birodalomban korábban használt pénzekhez képest értékük 5%-ot csökkent.
    Az új pénzlábat bevezető rendelet alapján új bank- és államjegyek is forgalomba kerültek Ausztriában. Megszegve a szerződést, fedezetlen bankjegyeket bocsátottak ki, tehát ezüst értékről szóló, kényszerfolyamú bankjegyeket.
    Ez a Német Pénzszövetség 1866-ban felbomlott. A birodalomban ettől függetlenül az o.é. ezüst forint volt az érvényes valuta.
    1867-ben Ausztria és Magyarország között létrejött a kiegyezés I. Ferenc József uralkodóval az élen. Egyben vám- és kereskedelmi szövetséget is kötöttek. Közös értékként az osztrák értéket fogadták el. Ettől kezdve az o.é. ezüst forintosok és a váltópénzek egy részét magyar címerrel és körirattal verték.
    Az Osztrák-Magyar Monarchiában a bankjegymonopóliumot 1878-ban az Osztrák Nemzeti Bank gyakorolta. Az 1878-ban alapított Osztrák-Magyar Bank - elöször 1880-ban - olyan bank- és államjegyeket hozott forgalomba, amelyek egyik oldala magyar, a másik oldala német feliratú volt.
    Ausztria még a kiegyezés évében jelentkezett a Latin Éremunióba. Az unió országaiban arany- és ezüstpénzek voltak forgalomban, a két nemesfém meghatározott értékaránya alapján. A Monarchia létrejöttével a belépést nem erősítették meg, viszont az éremunió pénzrendszeréhez igazodó aranypénzeket kezdték verni kereskedelmi célokra 4 Frt (10 Fr) és 8 Frt (20 Fr) értékben.
    Ugyancsak kereskedelmi célokra vertek (arany) dukátokat és négyszeres dukátokat Ausztriában és Magyarországon is, magyar típusút, valamint az 1780-as SF verdejelű Mária Terézia, ún. levantei tallért. E pénzek verését korábban a Német Pénzszövetség is engedélyezte a Habsburg Birodalom számára. Tehát egyidejűleg több pénzrendszer többféle pénze volt forgalomban.
    A Monarchiában az aranypénzek nem nyertek általános kereskedelmi forgalmat. Az állam az ezüst- és a papírforintot egyenlő értékűnek nyilvánította. A mindennapi életben 1879-ig az ezüstnek volt ázsiója. A 8 és 4 Frt-os aranypénzeket 1878-tól kezdődően a vám fizetéseknél névértékben elfogadták.
    Az 1870-es években az ezüst ára rohamosan csökkent. Ezzel összefüggésben az európai államok egymás után áttértek az aranyalapú valutára. A korábbi arany-, ezüst értékarány (1:15) egyre jobban felbillent az ezüst rovására (1879 = 1:18,2; 1891-92 = 1:23,8). Az ezüsttermelés óriásit növekedett, ennek következtében elvesztette értékállandóságát, megszűnt az ázsiója, sőt a belső piaci forgalom a nyolcvanas évektől a papírforintot részesítette előnyben. Megkezdődött az ezüst beáramlása a Monarchiába, ami külkereskedelmi szempontból is rendkívül kedvezőtlen volt. Végeredményben a Monarchia ezüst valutával, de papírpénz forgalommal rendelkezett. Az 1869. XII. tc. megállapította a két nemesfémpénz közötti értékarányt. Ehhez képest az 1880-as évek végére az ezüst viszonylagos értéke több mint 25%-kal csökkent. Az osztrák érték papírértékké lett.
    Ilyen körülmények között a további pénzromlás megakadályozására pénzügyi reformot kellett végrehajtani.
 

Korona - fillér: az aranyalapú valuta bevezetése

    Hazánkban a 19. század második felében és az első világháború előtti időszakban indult meg és játszódott le részben az a gazdasági és társadalmi átalakulási folyamat, amely a feudális viszonyok bomlása révén a tőkés gazdasági, társadalmi viszonyok kibontakozása felé vezetett. Az ipari forradalom gazdasági, technikai és társadalmi változásai hazánkban főként a mezőgazdaság modernizálásában, ipari vállalkozások fellendülésében mutatkozott meg, amihez alapvetően modern intézmény-, hitel- és bankrendszer kiépítésére volt szükség.
    A Monarchiában évek óta folyt a valutareform körüli vita. A cél kétségtelenül az volt a pénzügy terén, hogy meg kell szüntetni a kényszerárfolyamot, és meg kell teremteni a fémpénzforgalmat az európai országokban már gyakorlattá vált arany alapon. Az 1887. XXIV. tc. már foglalkozik a valutarendezés kérdésével: "…hogy kedvezőbb pénzügyi helyzet beálltával a monarchiában a készfizetés helyreállítása lehetővé váljék."
    Az 1892. XVII. tc. végül törvényerőre emeli a koronaértéket az osztrák érték helyébe. A korona már aranyalapú valuta volt. Megállapították, hogy 1879-91 között a francia Napoleon d’or-nak mi volt az átlagárfolyama a bécsi tőzsdén és az új pénzlábat ennek alapján alakították ki. 1 kg színaranyból 3280 korona értékű 900-as finomságú 20 és 10 koronást, 1 kg színezüstből 200 korona értékű 835-os finomságú 1 koronást kellett verni. A váltópénzek közül nikkelből 20 és 10 filléres, bronzból 2 és 1 filléres készült.
    Továbbra is forgalomban maradtak - hosszabb-rövidebb ideig - a forint értékű fémpénzek, valamint a bank-, illetve államjegyek. Különösen érdekes, hogy az ezüst egyforintos végső beváltási határideje 1927-ben volt. A bank- és államjegyek beváltását fokozatosan 1894-től kezdték meg, s az 1910-es évek elejéig lebonyolították. A forint értékét 2 koronában határozták meg, ennek alapján 1 krajcár = 2 fillér. A koronában való kötelező számítás 1900. január 1-jén lépett életbe.
    A forgalomban lévő bankjegymennyiség minimálisan 40%-ának arannyal fedezetnek kellett lennie. A pénzügyi reform Wekerle Sándor pénzügyminisztersége idején indult meg, s mindenféle gazdasági megrázkódtatás nélkül lezajlott.
    A valutarendezési program második lényeges lépése az 1899. évi XXXI.-XXXVIII. tc. alapján történt. A XXXVIII. tc. úgy módosította az Osztrák-Magyar Bank tízévenként megújítandó szabadalmat, hogy ettől kezdve a jegybank lett a pénzforgalom egyedüli szabályozója. Az állam a külföldi fizetéseit is csak a bankon keresztül bonyolíthatta le, így az egész birodalom központja lett a jegybank. Aranykészlete 1903-ban már a jegyforgalom 97%-át fedezte.
    Az első koronaértékű bankjegy 1900-ban jelent meg. A pénzjegyek rajzait és kivitelét éles kritikával illette a korabeli sajtó az egész korszakban. (Legalábbis a háború kitöréséig, amíg ilyennel tudtak törődni.) Az első 20 koronás bankjegyen semmi művészit nem találtak, a művészi ízlésnek semmi hely nem jutott sem az érc- sem a papírpénzeken - irják 1905-ben, az 1913-ban kibocsátott 20 koronást egyenesen ízléstelennek, szellemtelennek, zavarosnak ítélik. Általában a művészek pályázat útján történő bevonását hiányolják. A vert pénzekkel kapcsolatban felmerült a körmöcbányai verde ósdi felszerelésének kérdése, s az is, hogy tökéletes gépekkel a fővárosban lenne a helye.
    A pénzügyi intézkedések tehát segítették a tőkésedés útjára lépő magyar gazdaságot, sikeresek voltak. Az ipari- és banktőke (sok külföldi tőkével) jelentős változásokat idézett elő a gazdasagi életben.
 

Az első világháború, a korona inflációjának kezdete

    Az első világháború kitörésével 1914 nyarától az élet minden területén törés következett be. Megakadt a kedvező gazdasági fejlődés, ezzel együtt természetesen a bankélet, a pénzügyek fejlődése is.
    Azonnal felfüggesztették a 40%-os ércfedezeti előírást. és az Oszták-Magyar Bank kötelezettségét, miszerint a korona valuta értékének az aranyvalutákkal szembeni stabilitásáról tartozik gondoskodni. A háborúval járó mérhetetlen kiadások miatt az államháztartás egyre nagyobb deficittel zárt. A legnagyobb hiteligénylő az állam lett, fokozodó igényet fokozódó bankjegykibocsátással fedezték.
    Hamarosan fellépett a váltópénzhiány, amelynek ellensúlyozására 1 és 2 koronás bankjegyeket adtak ki. A nikkel és réz váltópénzek helyett vaspénzek jelentek meg. A forgalom lebonyolítására ez sem volt elég, így - különösen a háború végétől - városok, intézmények, magánosok sok különböző értékű és kivitelű szükségpénzt bocsátottak ki.
    Az Osztrák-Magyar Bank adatai szerint 1913 végétől a háború 1918. október 31-i befejezéséig érckészlete 1529 trillió koronáról 343 millióra csökkent. A bankjegyforgalom viszont hatalmasra növekedett: 2349 millióról 31483 millió koronára.
 

A korona pályafutása az első világháború után

    Az 1918. november 1-jén megkötött fegyverszüneti egyezményekkel befejeződött az első világháború. Az ezt követő békeszerződések egyben az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását jelentették. Európában a 13 pénzrendszer helyébe 27 önálló pénzrendszer lépett, a Monarchia helyén 7 önálló vámterület és pénzrendszer keletkezett.
    Az utódállamok nem rendelkeztek saját pénzzel. Saját valutát kellett teremteni, önállóan kellett megoldani a pénzverés és bankjegynyomás kérdését is. Magyarország ebből a szempontból is különösen nehéz helyzetbe került. Az ország korábbi területének 32%-ára csökkent, így határain kívülre került pénzverdéje Körmöcbánya is.
    Az őszirózsás forradalom győzelmével 1918. október 30-tól Magyarország Népköztársaság lett. Egyúttal megszűnt IV. Károly 1916. december 30-tól tartó rövid uralkodása is. Nevével mindössze egy arany 10 koronást vertek kis példányszámban, valamint 1917-es, 1918-as évszámmal vas 20, 10 és 2 filléresek készültek.
    A körmöcbányai pénzverő gépeit 1918. november 25-én kezdték leszerelni, a pénzverést 30-án fejezték be jegyzőkönyv felvétele mellett. A gépeket Budapestre szállították a csepeli Weiss Manfréd Lőfegyver- és Tölténygyárba, de még nem állították munkába.
    A széttört Monarchia öröksége volt a zűrzavaros pénzügyi helyzet is, a mindenütt forgalomban lévő Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek miatt. Az önálló gazdaságpolitikára és pénzforgalomra törekvő új államok 1919 januárjától lebélyegezték a közös pénzeket, s csak azokat ismerték el érvényesnek területükön. A lebélyegezetlen korona bankjegyek csak Magyarországon, Csehszlovákiában és Ausztriában maradtak valutapénzek. A bélyegezetlen példányok így erre a területre áramlottak, növelve az inflációt, a pénzügyi helyzet áttekinthetetlenségét. A közös bank réznyomású ún. kékpénzei azonban még így sem voltak elegendőek a forgalom számára. Ekkor tértek át a sokkal gyorsabb - ofszet - nyomdai kivitelű, 1918. október 27-i keltezésű, ún. fehérpénz kibocsátására 25 és 200 koronás címletekben. A közönség ezeket bizalmatlanul fogadta.
    Magyarországon a Károlyi kormány szintén nyomtatott, de csak 200 koronás fehérpénzt a Bécsből hozott kövekkel, klisékkel, papírral. Közben folytak az önálló magyar jegybank elökészítő munkálatai is.
    Az 1919. március 21-én kikiáltott Magyar Tanácsköztársáság minden tekintetben a legnagyobb nehézségekkel kellett hogy szembenézzen. Lengyel Gyula pénzügyi népbiztos elrendelte a 25 és 200 koronás fehérpénzek sokszorosítását, az 1 és 2 koronások utánnyomását. Készültek még Csepelen vas 10 filléresek 1915 és 1918-as, 20 filléresek 1916 és 1918-as évszámmal, rozsdamentesítés nélkül. (A verőtőn feltüntetett évben készültek vaspénzek rozsdamentesítéssel és anélkül is.) A Postatakarékpénztárat megbíztak új papírpénzek előállításával és kibocsátásával, amelyek 5, 10 és 20 koronás címletekben meg is jelentek. A tervezett nemesfémpénzek elkészítésére a tanácshatalom 133 napja nem volt elég.
    1919. december 31-ével lejárt az Osztrák-Magyar Bank szabadalma. A bankkal szembeni valamennyi tartozástól mentesültek az utódállamok. Arányos felosztásra került a bank aranykészlete. Magyarországon egyelőre az OMB Magyar Ügyvitele alakult meg, majd 1921-ben megalakították a Magyar Királyi Állami Jegyintézetet, megbízva a papírpénzek forgalombahozatalával, később nyomtatásával is. A kibocsátás jogát nem kötötték ércfedezeti arány megállapításához.
    A vészes aprópénzhiány enyhítésére szükségmegoldás született. A Pénzügyminisztérium 1920 elején 12 millió darab 20 filléres és 3 millió darab 10 filléres vaspénz verését rendelte el. Tekintettel arra, hogy új valutarendelet még nem volt, és hogy a pénzek gyorsan kellettek, ezert az említett mennyiséget a régi körmöcbányai verőtövek alapján keszítettek el 1920 és 1921-es évszámmal. A szintén Körmöcbányáról szármázó gépek az Államvasutak Kőbányai úti Gépgyárának udvari helyiségeiben kezdték el működésüket.
    Az infláció egyre nagyobb méreteket öltött. 1921 nyarán 17,3 milliárd korona bankjegy volt forgalomban, 1924 tavaszán pedig 2,5 ezer milliárd korona.1921 júniusában 1 arany korona 50,7 papírkoronát 1924 májusában 18,4 ezer papírkoronát ért.
 

A korona stabilizációja

    A gazdasági helyzet további romlását a többtermeléssel lehetett volna megoldani, de ehhez beruházásokra, pénzre volt szükség. A háború utáni bonyolult politikai és gazdasági viszonyok között a kormány úgy döntött, hogy a deficites állami költségvetést külföldi kölcsön segítségével szanálják.
    1924. április 25-én kihírdették "…az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról..." szóló IV. tc.-et. A Népszövetség 307 millió aranykorona kölcsönt szavazott meg, ebből 4 milliót az Angol Bank már 1924 tavaszán rendelkezésre is bocsátott. Megszűnt az infláció.
    1924. május 24-én Budapesten megalakult a Magyar Nemzeti Bank, s egy hónap múlva már megnyitotta kapuit. Önálló jegybank lett, az állam ráruházta a bankjegykibocsátás kizárólagos jogát. A bankjegyek érc- és devizafedezetét 20, majd öt év után 33,5%-ra kellett biztosítani.
    A bank 1925-ben megvásárolta a Pénzjegynyomdát, és még ez évben megkezdte az új pénzverde kialakítását a Hungária körút 349. sz. (ma Üllői út) alatti huszárlaktanya körül Reich Gusztáv műépítész tervei szerint. A verde 1926 márciusában kezdte meg működését már az új, PENGŐ értékű érmék verésével.
    Megállapították a korona stabilizációs árfolyamát: 1 aranykorona = 17000 papírkorona. Az 1925. évi XXXV. tc. értelmében pedig 1927. január 1-től a koronaérték helyébe a pengőérték lépett. 1 PENGŐ = 12500 KORONA. 1926. augusztus 25-től a pengőérték népszerűsítésére és az (új számításra való átmenet megkönnyítésére a bank az 1000-1000000 korona névértékű államjegyek egy részét PENGŐ értékjelöléssel felülnyomva hozta forgalomba. A felülnyomott és felülnyomás nélküli államjegy egyformán törvényes fizetőeszköz volt.
    Tájékozódásul felsorolunk néhány adatot egy korabeli sokszorosítású "Drágulási táblázatból". Eszerint 1914. július közepén, a háború kitörésekor 1 kg liszt 43 fillér, a kenyér 30, a zsír 152, a cukor 82, a só 26, egy liter tej 28 fillér. Egy mázsa kőszén 3 korona 96 fillér. Egy férfi öltöny 60, 1 pár női cipő 14 korona. A villamosjegy ára 16 fillér, a hajvágás pedig 1 korona 20 fillérbe került. Ezzel szemben 1926 májusában a liszt ára 7.400, a kenyér 6.900, a zsír 28.000 a cukor 15.000, a só 4.950, egy liter tej 4.800 korona volt. A szén 80.000, a férfiöltöny 1.050.000, egy pár nöi cipő 280.000 koronára szökött fel. A villamosjegy ára 2.500, a hajvágás 13.200 korona lett.
 
 

Felhasznált irodalom:
Leányfalusi Károly - Nagy Ádám: Magyarország fém- és papírpénzei 1892-1925, III. Kiadás